"the more that you resist, the more the pain you'll feel"

Elhiszem, hogy az internethasználat nem mindenki számára egyformán egyszerű. Még a mai világban SEM, ahol már az utolsó aspiráló mosogatólány is több website-ot üzemeltet.

Mégis fogom a fejemet egy értelemben túltengő visszatérő látogató tevékenységén.

Az illető láthatóan minden egyes alkalommal rágoogle-zik a Soulside Journey oldalra.
Lévén hogy a webstatisztikáim szerint ez az illető már 238.-ik alkalommal kattogtatott rá a Google-találataira, elgondolkozok azon: még mindig nem vette észre, hogy a webböngészőnek van egy ilyen hajlama, hogy eltárolja abban a felső mezőben a leggyakrabban látogatott webhelyek URI-jeit?

A másik adalék, amely még ennél is gyönyörűbben példázza ennek a látogatónak elmebéli kvalitásait: láthatóan csak azért keres rá - 238.-jára is - a Soulside-ra, mert ott van egy kis Twitter-stream, amelyet azért építettem be, hogy az olvasókz értesülhessenek a frissülésekről - ha valamelyik site-omra végre méltóztattam feltenni valami újabb fasságot.
S van egy ilyen rutin is, igen, hogy ha frissül a LJ-em, akkor az új poszt címe és a hozzá vezető link a közzététel pillanatában megjelenik a Twitter streamemben is. (Azt már nem árulom el, hogyan lehet kattogtatás és gúglizás nélkül ezt a twitter streamet elérni a webböngészőből! El lehet. Feltalálták a jobb gombot az egéren, többet nem mondok :ĐĐĐĐĐĐĐ)

Ez az okos, értelmes visszatérő látogató tehát minden jel szerint leszarja a Soulside-on közzétett tartalmakat. Régebben mazsolázgatott a kevésbé kellemetlen olvasmánynak minősülő tartalmak között is - de leginkább azért google-zik rá a Soulside-ra, hogy innen rákattinthasson a LJ-em legújabb frissítéseire.

Nem tilos, tényleg nem - ha nem akarnám, hogy bárki olvassa a kreténségeimet, akkor nyilván nem is publikálnám űket sehol -, csak

a.) ez így rohadt hülyeség.

A LJ-em URI-je - kiírom külön is:

http://holloangyal.livejournal.com
Eztet kell beírni abba a felső sorba.
Egy Ctrl-D-vel könyvjelzőzhető is.
Aztán már csak erre az egyetlenegy könyvjelzőre kell rákattintani, annak érdekében, hogy a faszkodásaim frissítését minden külön erőbefektetés nélkül olvasni lehessen.

b.) fel nem foghatom, hogy némelyek számára miért érdekesebbek a napi faszkodásaim, szalonképtelen igénytelenkedéseim és a közérdeklődésre egyáltalán nem méltó baromságaim, mint a valóban értelemmel rendelkező és közérdekű jelleggel publikált tartalmaim.

Ha nagyon szenyó lennék, akkor azáltal szúrnék ki ezzel a nagyon okos, nagyon értelmes látogatóval, hogy

a.) egyáltalán nem frissítenék itt;

b.) kizárólag "ezt aztán lesheti!" jellegű tartalmakat osztanék meg.

Amennyiben azonban így cselekednék, ezzel éppen ugyanarra az értelmi színvonalra degradálnám magamat, mint ez az entellektüel látogató, ki láthatóan úgy véli: "számítógépezni" gúglizásból meg kattogtatásból áll.
Ezért nem teszem.

Izé, nem is. Leporoló.

Leporolgattam ugyanis a krimiblogomat, amelynek layoutja már katasztrofálisan nézett ki - az eredeti, réges-régi krimiblog layouthoz hasonlót csináltam, amely sokkal áttekinthetőbb volt. Most már az új helyen is az.

Továbbá feltettem a Plaza-hotel hölgyének sztoriját ide is - hogy néz az ki, hogy a szeményes site-omra előbb került ki, mint a krimiblogra? -, illetve gyomlálgattam, javítgattam a már publikált agyagokat.

Olyan, mintha semmyt nem csináltam volna, pedig sokat dolgoztam vele. Tollseprűvel a kezemben.

Éljen az ingyenmunka.

Tény, hogy egy vérszomjas, erőszakos és intoleráns vegán vagyok, aki szíve szerint az egész világot vegánná tenné.
Tény, hogy a karnizmusnak még a gondolata is elkeserít, feldühít és frusztrálttá tesz.
Tény, hogy igazán gyakran válok ezen okok miatt agresszívvé.

Ennek ellenére most csak állok és nézek ki a fejemből, vegyes érzésekkel. Nem fogok neveket említeni.

Van egy bizonyos, elég közismert tejelőmarha-KZ parancsnok - aki egy bizonyos kampányötlettel jött, abból a célból, hogy az állatkínzás, a nemi erőszak, az újszülött-gyilkosság és a nőkkel szembeni erőszak iparát propagálja.

Ez a személy "állattudós"-ként aposztrofálja önmagát. Korábban "mellrák-túlélő"-ként írta le önmagát, de mostanában ismét "mellrák páciens"-ként írja le önmagát.

Nagyon, nagyon ambivalensek az érzelmeim.

Nem tekintem ezt az illetőt valamiféle ellenségnek, vagy bármi hasonlónak.
Természetes, hogy elutasítom nemcsak a karnizmust, hanem azt a gondolatot is, hogy újszülötteket válasszanak el az anyjuktól; azt is, hogy az anyának ezután ellopják a tejét is (kegyetlen és brutális módon: képzeljétek csak el, ronda, hideg, kellemetlen fém izék a mellbimbótokon a picinyetek meleg ajkai helyett... ó igen, tudom, hogy antropomorfizálom az állatokat, igen, tudom, az igazi állatbarátok nem ilyen érzelgősek, igen, tudom, hogy az állatok szeretete nem kellene, hogy azt jelentse, hogy nem vagyok hajlandó fizetni azért, hogy ilyen embertelenül kihasználják az állatokat...); elutasítom azt az ötletet is, hogy a tejelőmarhákat rövid hizlalás után kényszervágásra küldik, amikor már nem tudják az elvárt mennyiségű tejet termelni.
Egyszerűen minden ilyesmit elutasítok és megvetek.

Rendkívül dühít az a tagadás, amelyben az ilyen tejtermelők élnek.
"A tehenek nagyon boldogak és sok tejet adnak!"
Nem. Nem boldogak. Egyszerűen csak nincs más választásuk, mint elviselni a helyzetüket.
És nem, nem ADJÁK azt az istenkúrta tejet. ELVESZIK tőlük. ELLOPJÁK, ha nem akarok szépítően fogalmazni.
Ha ellopnád - vagy egyszerűen elvennéd - például a laptopomat vagy a telefonomat, akkor is azt mondanád, hogy neked adtam azt a laptopot vagy telefont BZMG?!

"Mi szeretjük az állatainkat" - nos, nagyon sajátos elképzeléseik lehetnek a szeretetről.
Takarmányozni az állatokat - körültekintően megtervezve, metabolizálható energiaértékekkel és százalékokkal dolgozva, hogy a lehető legmagasabb termelést érjék el a lehető legkisebb ráfordítással -, gondoskodni az egészségükről - hogy a tej ne legyen baktériumokkal vagy gombákkal fertőzött - és fedelet adni a fejük fölé - hogy életben maradjanak, és ki lehessen őket használni, egészen addig, amíg úgy nem döntünk: meg kell halniuk, mert már nem hoznak annyi hasznot, mint kellene - ez NEM szeretet.
Ez kiszámított kihasználás. (Ezt tanultam az egyetemen.)

"Nem házikedvencek ezek, hanem haszonállatok" - épp az imént mondták, hogy szeretik az állataikat.
Talán azt akarják mondani: a "szeretet" másként kerül definiálásra, ha a tárgya egy kedvenc állat, és másként, ha a tárgya egy haszonállat?
Mi van akkor az ázsiai trenddel - Ázsiában sok helyen a mai napig is megeszik a kutyákat, macskákat -? S mi van akkor bizonyos militáns vegánokkal, akik vágóhidakról mentett csirkéket vagy pulykákat tartanak házikedvencnek?

Hogy tosszák meg a kettős mércéjüket.

Az említett állatszerető tejtermelőnek továbbra is egy meglehetősen manipulatív jelenléte van a szociális médián.
A vegánok az ellenségek, tetszikérteni. A veganizmus alultápláltságot okoz, tetszenektudni. Hogyan lehetséges, hogy egyáltalán élek még? Már réges-régen halottnak kellene lennem, bele kellett volna halnom az alultápláltságba.

Szeretném azt mondani, hogy a nő mellrákjának recidívája a "sors iróniája", de nem hiszek a végzetben.

Nem hiszem, hanem konkrétan értem, hogy a tej, a tejtermékek és a "magas proteintartalmú" étrend általában véve pozitívan korrelál bizonyos rákfajtákkal.

Hogyan is lehet, hogy azokban az országokban, ahol a tejtermékek megfizethetőek, nem számítanak luxusnak - épp ezekben az országokban a legrosszabbak a mellrák-statisztikák?
A tej növekedési hormonokat tartalmaz, amelyek nem egyszerűen fölöslegesek, hanem veszélyesek, miután a tumorsejteket stimulálják. (A tehéntejben elég növekedési hormon van ahhoz, hogy egy kisborjú egy év alatt nagy marhává nőjön tőle.)
A tehéntej jóval több zsírt tartalmaz, mint az emberi anyatej, ezért kisbabáknak sem tesz annyira jót, mint ahogyan azt belénk sulykolták. Ez a zsírtartalom is jól jön a tumorsejteknek, megint csak.

Nem mondom, hogy a tej rákot OKOZ.
Azt viszont igenis mondom, hogy növeli az esélyeket bizonyos rákfajták kialakulására.

Ez az állattudós a tápláló, fehérjedús étrendjével éppen ennek a rizikónak élő példája. (Hogyan is lehetne máskülönben, hogy ekkora hatalmas küzdeni-és élniakarással, és a tápláló, állati fehérjében bővelkedő étrendjével nem tudta leküzdeni az ellenséget, egy ilyen hős harcos?)

Azt hiszem, nem vagyok primitív vagy rosszindulatú. Egyáltalán nincsenek jó érzéseim, nem diadalmaskodok vagy más efféle.
Értem, hogy ez mennyire borzasztó: egyik operáció a másik után, ráadásként kemó - a legrohadtabb dolog, amelyet csak el tudok képzelni; számos esetről olvastam, ahol nem is magába a rosszindulatú daganatba, hanem a kemóba halt bele a beteg - ez valami iszonyatos. Függetlenül attól, hogy elszenvedője fajista-e, vagy sem.

De természetesen megy a dráma. Adománygyűjtés (mondjuk ki nyíltan: koldulás) rákkutatásra, igen, hogy ezt a szörnyű, szörnyű betegséget egyszer gyógyítani tudják. Annak bizonygatása, hogy ő aztán milyen erős és mekkora hős és milyen elszántan küzd a könyörtelen ellenséggel. (V.ö. Dickinson bácsi attitűdjével. Ő nem tetszelgett a hős szerepében, amikor megkapta a diagnózist.)

De a vegánok basszák meg, igen, még most is, amikor a nő nagyon beteg, még most is van energiája arra, hogy a vegánok ellen kampányoljon.

Emiatt támadtak ilyen vegyes érzéseim. Igyekszek nem ítélkezni senky felett, de ezt egyszerűen nem találom helyesnek.

Oppdatering: mesélgettem az esetről a pici babának is - akit már régen megtanítottam vegetáriusul/vegánul, már őt is taszítja a pörkölődő dög szaga meg minden -, és mutattam neki e hatalmas lélek legutóbbi alakítását.
A nő ugyanis közzétett a fákking twitterén egy képet, illusztrálandó, hogy vett vegán falafelt. "Nem, ne örüljenek a vegánok, nem csatlakoztam, de nagyon jól megy a csirkelevesembe" és akkor ilyen hashtagekkel baszta tele, hogy kiegyensúlyozottétrend meg a halál fasza.
Nos, ezt a "roppant intelligens" megnyilvánulást - amelyet én "hát erre nincs szó bazmeg, de nem vagyok meglepve"-ként aposztrofáltam - a pici baba - aki pedig messze nem olyan vérszomjas, erőszakos és térítő, mint én - minősítette szabályszerű trollkodásnak.

Értitek.
Egy igazi hősnek még két kemó között is van energiája trollkodni. S egy állattudós megengedheti magának, hogy ilyen kulturáltan viselkedjen, hisz futja rá az intelligenciájából.

Hányok ettől a viselkedéstől, komolyan mondom.
A nő korábban azzal szerzett magának egy ironikus módon hírnevet, hogy a twitteréről rendszeresen tiltogatta le az intelligens, civilizáltan érvelő, bármennyi vitakultúrával is rendelkező vegánokat, míg a kevésbé intelligenseket, kevésbé kulturáltan vitatkozóakat nem tiltotta le.

Ezzel valószínűleg azt kívánta elérni, hogy a külvilág számára mindez úgy tűnjön: milyen csúnyák és buták és agresszívek a vegánok - de ehelyett azt sikerült elérnie, hogy egyfajta kitüntetésnek számít, ha ez a nő valakit letiltott.

Egy ironikus módon érdemnek kezdtük el tekinteni, ha valaki képes volt elérni, hogy ez az exvegán állattudós blokkolja. Régebben rendszeresen röhögtünk ezen: "Téged is letiltott? Na, akkor biztosan tudhatsz valamit! Nagyon értelmeset kellett akkor írnod, hogy nem bírt vele mit kezdeni..."

Az internetes troll, az akkor is internetes troll, ha épp rákbeteg. :{

Mármint azért volt ennyire unírva ide, mert krimisztorit írtam.

Sokáig tartott, mire az információ-tömkelegből egy épkézlábra állítható sztorit képes voltam megírni. Érdemi munkát végezni, tetszenek tudni, nemcsak az jelenti, ha az enba napi tíz órában mosogat egy étteremben, vagy ha újságot hord ki. A "szétdolgoztam az agyamat" fogalmi körébe beletartozik az infógyűjtés, a fordítás, az élvezhető formában megírás is.

Ehun van.

Az ártatlan kis baba, aki nap mint nap néz borzasztó filmeket, nem akart a sztoriból minden részletet megtudni; sok képről úgy ítélte meg, hogy inkább nem nézné meg őket (és egyetértettem vele, hogy nem pici babáknak való); továbbá egyértelműen nyűgös lett, amikor néhány érdekes momentumot elmesélgettem neki, nyif.

Roppantul érdekel a véleményetek arról, hogyan kezelitek első házasságból származó fattyatokat, miután új családotok lett.

Adottnak veszitek-e, hogy az első házasságból származó fattyú "gyűlöl" úgy Benneteket, mint egész új családotokat - ha az illető fattyú nincs egészen elájulva a helyzettől?

Kialakul-e Bennetek az a meggyőződés (akár minden reális alap nélkül is), hogy nevezett fattyú hátsó módszerek alkalmazásával mindenáron össze akar Benneteket újra hozni a volt feleséggel (akkor is, ha tudott tény, hogy nevezett fattyú viszonya az anyjával enyhén szólva nem felhőtlen)?

Elkülditek-e ezen okok miatt a fattyatokat, ha kapcsolatot próbál keresni Veletek?

Letagadjátok-e az első házasságból származó fattyú létezését, aki előtt csak lehet? (Erről a tényről viszont a fattyú csak évekkel később szerez tudomást, egy ilyesmi elejtett megjegyzésből: "A szomszédok biztosan csodálkoznak, hogy te ki lehetsz.")

Az alkalmankénti láthatások esetén mindig olyan helyre mentek, ahol még véletlenül sem láthat meg Benneteket senki?

Milyen érzés a számotokra, ha az első házasságból származó fattyúnak már azok a dolgok is sokat jelentenek, amelyek Rátok emlékeztetnek - ezt a gyűlölet jeleként értékelitek?

Például, ha a fattyatok a Ti hátrahagyott egyetemi jegyzeteitekből tanul már gimnazista korában is; a Ti hátrahagyott lemezeiteket hallgatja; a Ti kedvenc könyveiteket olvassa elsősorban - ebből azt a következtetést vonnátok le, hogy a gyerek "gyűlöl engem, látni sem akar"?

Jófejkedtek azokkal a röplabdás lányokkal, akik benne vannak vagy voltak a klikkben, amely fattyatokat bántalmazza?

Teszem fel, ha a gyerek elkeseredésében jelentkezik arra az egyetemre, ahová Ti egykor jártatok - hogy legalább ennyi köze lehessen Hozzátok - ezt a gyűlölet megnyilvánulásának tekintitek?

Ha a gyerek szakmai gyakorlaton van - olyan helyen, ahol Ti mindenkit ismertek -, akkor ezalatt az idő alatt még véletlenül sem jártok arra, nehogy véletlenül össze kelljen akadnotok a gyűlölködő fattyúval?

Milyen érzés a Számotokra, ha fattyatok le sem tagadhatna Benneteket?

Néhány példa:

Döbbenetesen hasonló a kézírásotok.

A fattyú örökölte az affinitást néhány dolog iránt, amelyhez Nektek erős érzéketek van. (Megszerel dolgokat, ha szükséges. Alkalmanként vicces rajzokat rögtönöz. Megörökölte a hajlandóságot a cinikus, száraz humor iránt.)

A fattyú éppen úgy a sajátjától eggyel korábbi generációjú harcirepcsiket favorizálja, mint Ti a sajátotoktól eggyel korábbiakat. (Ti mondjuk második generációs gépeket preferáltok, fattyatok leginkább 3.-4. generációsakat.)

S milyen érzés, ha fattyatok, amikor elkezd gitározni tanulni, elsőként a Ti kedvenc számaitokat tanulja meg játszani, amint képes megszólaltatni a hangszert?

Mindebből azt szűritek le: fattyatok gyűlöl Benneteket, hallani sem akar Rólatok, különben sem tetszik a stílus, és nagyon jól teszitek, hogy valódi, értékes gyermekeitekkel - párotok előző házasságából - törődtök, őket nevelitek fel sajátotokként?

Elkülditek a fattyatokat - amikor igazi, értékes lányotok büszke nagyapává tett Benneteket, a rohadt fattyú pedig ebben az időszakban klinikailag is anorexiás?

Hanyadik helyesbítés után emlékeztek arra, hogy fattyatok születésnapja adott hónap mely napjára esik?

Kérlek, világosítsatok fel, mert nagyon szeretném tudni, hogy ez számít-e elfogadott és helyes viselkedésnek az első házasságból származó nemkívánatos fattyúval szemben.

Ha nem elvált apukák vagytok, akkor megoszthatjátok ezt a bejegyzést elvált apukákkal.

Akinek véleménye van, elérhetőségemet a faqq-ban találja.

Ó, ki ne hagyjam az egyik legnagyobb csodát! Beyond The Realms Of Death. Hogyhogy nem csináltam tőle ki magamat? Zeneileg ez valami hihetetlen, évtizedek óta nem nagyon lehetett űberelni; a tartalmak pedig, amelyeket közvetít, éppen enyhülést adnak.

Mármint Wolf Hoffmann-tól.
NAGYON tud! És micsoda humorral adja elő magát! (Ráadásként közös a kedvenc gitárosunk.)

Mötáááááál! :ĐĐĐĐĐĐĐĐ (2:43-tól érdemes nagyon figyelni, mert QRWALYÓ, amit lemível!)

És még egy adag mötáááááááááál :}}}}}} Princess Of Teh Dawn, az Accept-klasszikus.

Kit érdekel, hogy már nem fiatal, és jóképűnek sem mondható?
Muzikális, és nemcsak tud, nemcsak érti, amit játszik, hanem van szellem is abban, ahogyan nyomja!
Már attól is kicsikét hanyattestem, amit az Accept-ben lemívelt, de amit szólóban, instrumentálisan, ettől meg még inkább hanyatt vagyok esve. Értelmeset nem nagyon tudok mondani, csak azt, hogy gyáááááááááááá!

Politikusokz.

Trombita Donát megnyilvánulása már említést sem érdemel - magam  részéről csak legyintettem, hogy e pöcsmadár ismételten hozta a formáját  -, de helyi analógja, Erna Solberg is alakított egy nagyot a Notre-Dame  katasztrófája kapcsán. Állítása szerint összetört a szíve a tűzeset  folytán. Épp Párizsban, a kedvenc városában.

Fejbe tudnám kúrni, mert ez nagyjából egy 13 éves iskoláslánytól -  aki jól érezte magát a párizsi osztálykiránduláson - elfogadható  vélekedés és megnyilvánulás. Egy soft-náci miniszterelnöktől ez már  színvonaltalan.

A kedvenc városa, basszameg.

Ahogyan elnéztem, csomó ateista írt be olyanokat, mint én is: a  művészet, az építészet, a kulturális értékek vesztesége akkor is  mélységesen elszomorít, ha a vallás nagyon nem nekem való. Függetlenül  attól, hogy a város mennyire a kedvencem, vagy mennyire nem.

Istentelen pogányokz, akik közül sokan távol tartják magukat a  politikától, képesek civilizáltan megnyilvánulni - de keresztény  konzervatív politikusok meg úgy gondolják, hogy jogukban áll empátiátlan  fasságokat összehordani?

Jól be lettem fertőzve valami egzotikus fajta infulenzijával, minek eredményeként eldugult az orrom, gyenge vagyok és minden bajom van. Emellé úgy nézek ki, hogy még a saját társaságomban sem vagyok szívesen, nemhogy mások előtt mutatkozzak. Bléhhhh.

Rendkívül dühös vagyok az oly egyénekre, kik nem foglalkoznak azzal: attól még, hogy nagyjából már jól vannak, még lazán fertőzőképesek, és önfeledten szórják bacijaikat. Biztosan velem van a baj, hogy ha elkaptam valamit, akkor inkább elnapolok minden emberekközémenős programot, hogy ne fertőzzek meg másokat is.
Tisztában vagyok vele: el fog tartani még néhány napig, amíg átmegy rajtam ez a valami. Addig marad a szörtyögés és a lehető legkevesebb interakció a tükörrel.

Természetes antibiotikumként a vodkázást ajánlották - én meg a tömény, na hiszen...
Tényleg hat, érzem, hogy egyrészt átmelegít, másrészt pedig mintha ki is nyírná a bacikat... a naturalisztikus részletek leírásától eltekintek. Rossz érzés, hogy nincs mit tenni, csak türelemmel kivárni, hogy keresztülmenjen rajtam ez az akármi.
A vodka hat, csak a mellékhatásait nem bírom - meg azt sem, hogy olyan érzés, mintha sebbenzint locsolnék a teámba. Fujj.

Leghelyesebb volna aludni, csak ez nehezen megy, mert fekvő állapotban csak még kevésbé vagyok képes lélegezni.

És nem akarok kawaii burupyákat. Egyet sem. Szerintem baromi nyálas. (Nem mintha ennek köze lenne bármihez is, de akkor sem akarok ilyen műnyál műcukiságot. Máskor sem akarok, de amikor lehetnék jobban is, akkor még kevésbé akarok.)