Vegyes érzések

[holloangyal]

Tény, hogy egy vérszomjas, erőszakos és intoleráns vegán vagyok, aki szíve szerint az egész világot vegánná tenné.
Tény, hogy a karnizmusnak még a gondolata is elkeserít, feldühít és frusztrálttá tesz.
Tény, hogy igazán gyakran válok ezen okok miatt agresszívvé.

Ennek ellenére most csak állok és nézek ki a fejemből, vegyes érzésekkel. Nem fogok neveket említeni.

Van egy bizonyos, elég közismert tejelőmarha-KZ parancsnok - aki egy bizonyos kampányötlettel jött, abból a célból, hogy az állatkínzás, a nemi erőszak, az újszülött-gyilkosság és a nőkkel szembeni erőszak iparát propagálja.

Ez a személy "állattudós"-ként aposztrofálja önmagát. Korábban "mellrák-túlélő"-ként írta le önmagát, de mostanában ismét "mellrák páciens"-ként írja le önmagát.

Nagyon, nagyon ambivalensek az érzelmeim.

Nem tekintem ezt az illetőt valamiféle ellenségnek, vagy bármi hasonlónak.
Természetes, hogy elutasítom nemcsak a karnizmust, hanem azt a gondolatot is, hogy újszülötteket válasszanak el az anyjuktól; azt is, hogy az anyának ezután ellopják a tejét is (kegyetlen és brutális módon: képzeljétek csak el, ronda, hideg, kellemetlen fém izék a mellbimbótokon a picinyetek meleg ajkai helyett... ó igen, tudom, hogy antropomorfizálom az állatokat, igen, tudom, az igazi állatbarátok nem ilyen érzelgősek, igen, tudom, hogy az állatok szeretete nem kellene, hogy azt jelentse, hogy nem vagyok hajlandó fizetni azért, hogy ilyen embertelenül kihasználják az állatokat...); elutasítom azt az ötletet is, hogy a tejelőmarhákat rövid hizlalás után kényszervágásra küldik, amikor már nem tudják az elvárt mennyiségű tejet termelni.
Egyszerűen minden ilyesmit elutasítok és megvetek.

Rendkívül dühít az a tagadás, amelyben az ilyen tejtermelők élnek.
"A tehenek nagyon boldogak és sok tejet adnak!"
Nem. Nem boldogak. Egyszerűen csak nincs más választásuk, mint elviselni a helyzetüket.
És nem, nem ADJÁK azt az istenkúrta tejet. ELVESZIK tőlük. ELLOPJÁK, ha nem akarok szépítően fogalmazni.
Ha ellopnád - vagy egyszerűen elvennéd - például a laptopomat vagy a telefonomat, akkor is azt mondanád, hogy neked adtam azt a laptopot vagy telefont BZMG?!

"Mi szeretjük az állatainkat" - nos, nagyon sajátos elképzeléseik lehetnek a szeretetről.
Takarmányozni az állatokat - körültekintően megtervezve, metabolizálható energiaértékekkel és százalékokkal dolgozva, hogy a lehető legmagasabb termelést érjék el a lehető legkisebb ráfordítással -, gondoskodni az egészségükről - hogy a tej ne legyen baktériumokkal vagy gombákkal fertőzött - és fedelet adni a fejük fölé - hogy életben maradjanak, és ki lehessen őket használni, egészen addig, amíg úgy nem döntünk: meg kell halniuk, mert már nem hoznak annyi hasznot, mint kellene - ez NEM szeretet.
Ez kiszámított kihasználás. (Ezt tanultam az egyetemen.)

"Nem házikedvencek ezek, hanem haszonállatok" - épp az imént mondták, hogy szeretik az állataikat.
Talán azt akarják mondani: a "szeretet" másként kerül definiálásra, ha a tárgya egy kedvenc állat, és másként, ha a tárgya egy haszonállat?
Mi van akkor az ázsiai trenddel - Ázsiában sok helyen a mai napig is megeszik a kutyákat, macskákat -? S mi van akkor bizonyos militáns vegánokkal, akik vágóhidakról mentett csirkéket vagy pulykákat tartanak házikedvencnek?

Hogy tosszák meg a kettős mércéjüket.

Az említett állatszerető tejtermelőnek továbbra is egy meglehetősen manipulatív jelenléte van a szociális médián.
A vegánok az ellenségek, tetszikérteni. A veganizmus alultápláltságot okoz, tetszenektudni. Hogyan lehetséges, hogy egyáltalán élek még? Már réges-régen halottnak kellene lennem, bele kellett volna halnom az alultápláltságba.

Szeretném azt mondani, hogy a nő mellrákjának recidívája a "sors iróniája", de nem hiszek a végzetben.

Nem hiszem, hanem konkrétan értem, hogy a tej, a tejtermékek és a "magas proteintartalmú" étrend általában véve pozitívan korrelál bizonyos rákfajtákkal.

Hogyan is lehet, hogy azokban az országokban, ahol a tejtermékek megfizethetőek, nem számítanak luxusnak - épp ezekben az országokban a legrosszabbak a mellrák-statisztikák?
A tej növekedési hormonokat tartalmaz, amelyek nem egyszerűen fölöslegesek, hanem veszélyesek, miután a tumorsejteket stimulálják. (A tehéntejben elég növekedési hormon van ahhoz, hogy egy kisborjú egy év alatt nagy marhává nőjön tőle.)
A tehéntej jóval több zsírt tartalmaz, mint az emberi anyatej, ezért kisbabáknak sem tesz annyira jót, mint ahogyan azt belénk sulykolták. Ez a zsírtartalom is jól jön a tumorsejteknek, megint csak.

Nem mondom, hogy a tej rákot OKOZ.
Azt viszont igenis mondom, hogy növeli az esélyeket bizonyos rákfajták kialakulására.

Ez az állattudós a tápláló, fehérjedús étrendjével éppen ennek a rizikónak élő példája. (Hogyan is lehetne máskülönben, hogy ekkora hatalmas küzdeni-és élniakarással, és a tápláló, állati fehérjében bővelkedő étrendjével nem tudta leküzdeni az ellenséget, egy ilyen hős harcos?)

Azt hiszem, nem vagyok primitív vagy rosszindulatú. Egyáltalán nincsenek jó érzéseim, nem diadalmaskodok vagy más efféle.
Értem, hogy ez mennyire borzasztó: egyik operáció a másik után, ráadásként kemó - a legrohadtabb dolog, amelyet csak el tudok képzelni; számos esetről olvastam, ahol nem is magába a rosszindulatú daganatba, hanem a kemóba halt bele a beteg - ez valami iszonyatos. Függetlenül attól, hogy elszenvedője fajista-e, vagy sem.

De természetesen megy a dráma. Adománygyűjtés (mondjuk ki nyíltan: koldulás) rákkutatásra, igen, hogy ezt a szörnyű, szörnyű betegséget egyszer gyógyítani tudják. Annak bizonygatása, hogy ő aztán milyen erős és mekkora hős és milyen elszántan küzd a könyörtelen ellenséggel. (V.ö. Dickinson bácsi attitűdjével. Ő nem tetszelgett a hős szerepében, amikor megkapta a diagnózist.)

De a vegánok basszák meg, igen, még most is, amikor a nő nagyon beteg, még most is van energiája arra, hogy a vegánok ellen kampányoljon.

Emiatt támadtak ilyen vegyes érzéseim. Igyekszek nem ítélkezni senky felett, de ezt egyszerűen nem találom helyesnek.

Oppdatering: mesélgettem az esetről a pici babának is - akit már régen megtanítottam vegetáriusul/vegánul, már őt is taszítja a pörkölődő dög szaga meg minden -, és mutattam neki e hatalmas lélek legutóbbi alakítását.
A nő ugyanis közzétett a fákking twitterén egy képet, illusztrálandó, hogy vett vegán falafelt. "Nem, ne örüljenek a vegánok, nem csatlakoztam, de nagyon jól megy a csirkelevesembe" és akkor ilyen hashtagekkel baszta tele, hogy kiegyensúlyozottétrend meg a halál fasza.
Nos, ezt a "roppant intelligens" megnyilvánulást - amelyet én "hát erre nincs szó bazmeg, de nem vagyok meglepve"-ként aposztrofáltam - a pici baba - aki pedig messze nem olyan vérszomjas, erőszakos és térítő, mint én - minősítette szabályszerű trollkodásnak.

Értitek.
Egy igazi hősnek még két kemó között is van energiája trollkodni. S egy állattudós megengedheti magának, hogy ilyen kulturáltan viselkedjen, hisz futja rá az intelligenciájából.

Hányok ettől a viselkedéstől, komolyan mondom.
A nő korábban azzal szerzett magának egy ironikus módon hírnevet, hogy a twitteréről rendszeresen tiltogatta le az intelligens, civilizáltan érvelő, bármennyi vitakultúrával is rendelkező vegánokat, míg a kevésbé intelligenseket, kevésbé kulturáltan vitatkozóakat nem tiltotta le.

Ezzel valószínűleg azt kívánta elérni, hogy a külvilág számára mindez úgy tűnjön: milyen csúnyák és buták és agresszívek a vegánok - de ehelyett azt sikerült elérnie, hogy egyfajta kitüntetésnek számít, ha ez a nő valakit letiltott.

Egy ironikus módon érdemnek kezdtük el tekinteni, ha valaki képes volt elérni, hogy ez az exvegán állattudós blokkolja. Régebben rendszeresen röhögtünk ezen: "Téged is letiltott? Na, akkor biztosan tudhatsz valamit! Nagyon értelmeset kellett akkor írnod, hogy nem bírt vele mit kezdeni..."

Az internetes troll, az akkor is internetes troll, ha épp rákbeteg. :{