![[personal profile]](https://www.dreamwidth.org/img/silk/identity/user.png){kind=small}
Muzikális enba nem műfaji kategóriákat hallgat - tehát NEM "szeretem a metalt", vagy "szeretem a romantikusokat", vagy "nembírom a bigbandes jazz-t" -, hanem harmóniákat hall ki tetszőleges műfajú, stílusú zenéből.
Számomra sem áll meg az élet a mötálkodással.
Egy rahedli kedvencem van, akiknek köze sincs a mötálhoz.
(Nem akarok neveket említeni, de akadnak mötál formációk, kiknek puszta említésére is a falnak megyek.)
Bach papa bármikor jöhet, még mindig nem ismerek mindent, amit írt, ami fennmaradt és amit elő is adnak manapság. Trió szonáták - akár orgonán, akár vonósnégyesre átírva, akár a csembalóra írt Angol meg Francia szvitek, akár világi vagy egyházi kantáták (ó igen, ez egy másik félreértés forrása. A tény, hogy nem vagyok vallásos, azt is jelenti a többi között: gond nélkül hallgatok akár liturgikus barokk cuccokat, akár modern és "sátánimádó" zenét, mert a zene érdekel, nem pedig a címke, mellyel ellátták), akár a Passionmusik alkotások akármelyike - amyt ismerhetünk.
Ehun van egynéhány kedvencz Bachságom. Csak úgy, minden apropó nélkül.
Itt van a BWV 546 - a legkedvesebb Präludium und Fugue a számomra. A legkedvesebb hangnememben - ha száz évig élek, sem fogom felfogni, miért éppen a hárombé van rám szabály szerint ilyen frenetikus hatással. Azt sem: Bach papa, aki majdnem 300 évvel előttem született, honnan a jó úristenben tudta előre, hogy mivel tud a lelkem mélyére hatolni, felkavarni a legsetétebb tartalmakat, csak azért, hogy éppen ezek segedelmével repítsen fel ragyogó magasságokba?
Még egy csoda ugyanebben a hangnemben - nem sznobkodok, de a C-moll passacaglia és fúgát (BWV 582) vétek nem ismerni. Nem azér, mer míveltcség, hanem azért, amit az agyaddal, a pszichéddel csinál. Ez egyszerűen... lelki mélység és szellemi magasság egyszerre. Az egész pszichéd berezonál tőle. Kiváltképp egy ILYEN hangszeren előadva, egy ILYEN művésztől, mint ez a bácsi, Jos van der Kooy - nemcsak "megvannak a hangok". Nem tudom, hogy Edward Power Biggs óta játszotta-e ezt a csodát bárki is ilyen szinten (lehet, hogy igen, csak közismertté nem vált - szólhattok, ha ismertek ehhez fogható előadást!).
Trió szonáta, Essz-dúrban (BWV 525), hogy előjegyzésnél maradgyunk :} Az orgona nem úgy néz ki, mint amit modernül építettek, és ez hallatszik az előadáson is. Imádom erősen.
Naés egy kis Passió is. János-passió, a nyitó kórusba mindig beleborzongok - ráadásként Karl Richter vezényletével nem is siették el!
Na jó, most abbahagyom a Bach-relatert spilleliste megosztását. Később még osztok megfelé kedvenc interpretációkat - ja, mert nagyon nagy élmény ugyanazt a művet különböző előadásokban végighallgatni, az egyes művészek/karmesterek egészen eltérő felfogásban adhatják elő ugyanazt.
