Tudott dolog: belesírok a sörömbe mindennemű pszichoblablától. Annyi ilyet írtam már, mégsem lett tőle olcsóbb a sör, hogy költséghatékonyabban sírhassak bele. Most ráadásul még sör sincsen, mert úgy döntöttem, hogy most nem.

Ez viszont nem akadályozza meg azt, hogy a falnak menjek azoktól a dilettánsoktól, akik embertársaik kifogásolható viselkedésformáit személyiségzavarként diagnosztizálják. A zinternetbe annyiszor olvastam már, hogy a népezk ilyeneket írnak más népekzről, hogy "ez egy narcisztikus", meg "úgy viselkedik, mint egy pszichopata"... meg olyan előszeretettel borderline-ozzák le az impulzívabb egyéneket, hogy az már fizikailag fájdalmas a számomra. Még ennél is fájdalmasabb, amikor még becézgetik is a borderline-nak tekintett egyéneket, "bordi"-nak.

Ez a tudatlanság egyszerűen dühítő a számomra. Nem vicces, nem találó, nem okos.

Elkeserít, hogy magyaráznom kell: egy önimádó, hiányos empátiával rendelkező személy nem feltétlenül minősülne a pszichiátriai diagnózis szerint narcisztikusnak. Egy manipulatív, kórosan hazudozó személy sem szükségszerűen pszichopata. A borderline személyiségzavart pedig annyira nehéz diagnosztizálni - egy rahedli differenciáldiagnosztikai szempont van, amelyek alapján elkülöníthető más, hasonló tüneteket mutató személyiségzavartól -, hogy ehhez több elmeorvosból álló konzílium szükséges.

A Cluster B-be tartozó személyiségzavarokat eleve nagyon nehéz egymástól elkülöníteni, a dramatizáló csoportba tartozó személyiségzavarok megtévesztően hasonló tüneteket produkálhatnak, miközben a mögöttük megbújó folyamatok teljesen eltérőek. Egy patológiás súlyosságú overt narcisztikus például mutathat pontosan olyan megnyilvánulásokat, mint egy hisztrionikus; egy különösen súlyos hisztrionikus viszont már a borderline-t elérő szinten mutathat viselkedési zavarokat és válhat működőképtelenné.

Hozzáértő enba meglátása szerint egy borderline-t és egy súlyos hisztrionikust csak úgy lehet egymástól megkülönböztetni, hogy egy hisztrionikussal való interakció után nem érzed magadat úgy, mint egy darálóba került kifacsart citrom. Egy borderline-nal lezajlott interakció után ez valószínű.

A magyar közéletből ismert személyek közül Albert Györgyire gyanakodtak a szakemberek, hogy valószínűleg borderline-gyanús volt a hölgy. A története szerintem nem is igényel sok kommentárt. (Ha jól tudom, a pszichotikus súlyosságot elérő depressziójával kezelték, holott az is csak egy tünet volt.)

Nemrég viszont azon kezdtem el gondolkozni, hogy nemzetközilegesen Jani Lane szenvedhetett tényleg borderline személyiségzavarban. Elmesélem, miért gondolom ezt, és miért csak gyanítom, hogy az ő tragédiája abban állt: SENKY nem vette észre, hogy nem az volt esetében a fő baj, hogy "tönkretette az idegeit a rocksztár-szerep, rászokott az italra, és ezért először a karrierjével, aztán pedig az életével fizetett".

Nagyon nem. Az alkoholbetegsége nem a fő probléma lehetett, hanem a személyiségzavarának egyik megnyilvánulása.

Azért gondolom, hogy ez a jóember Cluster B-s díszpéldány lehetett, mert előadóművészeknél ez annyira gyakori, hogy az már közhely-szerű.

A clusteren belül, elvileg gyanakodhatnánk hisztrionikusra, hiszen megvolt a figyelemfelkeltő külső, a lehengerlő személyes kisugárzás; pont olyan elbűvölő benyomást tudott kelteni (legalábbis fiatalabb korában, mielőtt az alkohollal elmosta volna az előnyös külsejét is, a fellépését is), amilyen egy rocksztártól elvárható.

Jellemzően hisztrionikus sajátosság az is: a vadítóan vonzó, szinte már inadekvátan csábító külső ellenére is nagyon káoszos, zavaros az érzelmi élete, sokat ígér, keveset vagy semmit sem ad. Lane után is csajok ezrei csorgatták a nyálukat - fénykorában legalábbis -, és mégis, egyik elsietett, rossz házasságból a másikba menekült.

A túldramatizált, túljátszott vagy rájátszott érzelmek annyira sajátosságai még a clusteren belül is ennek a személyiségzavarnak, hogy ezt már szinte röstellem leírni.

Viszont.

Azért gyanakszom, hogy Lane inkább borderline lehetett, semmint hisztrionikus, mert sokkal-sokkal nagyobb tétekben játszott, mint az átlag dramatizáló; valamint azért, mert nem mutatta a rossz színésznő kliséfiguráját, aki mindig azt a szerepet játssza, amelyért a legtöbb tapsot bekasszírozhatja.

A hasítás és a szeszélyesség minden jel szerint nem az imázsának része volt: a magánéletében ugyanígy viselkedett.

Még lehetett volna mondani, hogy "tipikus rocksztár-allűr", hogy ha épp jó kedvében volt, akkor iszonyú barátságos tudott lenni, fellépés után bratyizott a rajongókkal... ha viszont épp olyanja volt, akkor a színpadon állva sértegette a közönséget.

Azonban az egyik exfelesége is azt mesélte, hogy a magánéletében pontosan ugyanilyen volt. Az egyik pillanatban "imádlak és Te vagy az igazi és az egyetlen, örök szerelmem" és gyönyörű dalokat írt neki... a másik pillanatban meg már üvöltözött, hogy "utállak, megvetlek, pokollá tetted az életemet!"

Ez már inkább borderline attitűd.

Az is, hogy ez a jóember mintha direkt, szándékosan habarodott volna bele mindig olyan nőkbe, akikben mihamarább csalódhat. Egy hisztrionikus számára inkább a drámai feszültség a lényeges, bármilyen formában és irányban... ó, és nem mindegy, hogy mindez milyen elit körökben és milyen rivaldafényben történik... de Lane mintha a csalódásokra lett volna kiélezve.

A legkomolyabb vízválasztónak mégis a multiimpulzivitást tartom.

Lane jó zenész volt. Jó dalokat írt, nem ócska, olcsó érzelgősség hatja át a szerzeményeit (hisztrionikusoktól ritkán lehet többet várni, még művészi jellegű megnyilvánulásokban is, mint túljátszott, negédes csöpögést).

Az alkoholproblémája ismét csak... lehetne sztereotip. Az a naaaaaagy, csodált, irigyelt glamour, a partikkal meg a pezsgővel, meg az elkeserítő szellemi nyomorral és felületességgel, megint csak olyan ócska (hisztrionikus) klisé, hogy nagyon. Az is: mióta a világ világ, a rockzenészek nem az absztinenciájukról váltak közismertté.

Lane viszont még e kategórián belül is hírhedettséget szerzett magának.

Amit leművelt, az rosszabb volt akármelyik, általam ismert "híres előadóművész bebaszva csúnyán viselkedett" sztorinál. Nem a legnagyobb és szenzációhajhász hírportálokon, hanem kisebb fórumokon - ahová bennfentesek írtak - olvastam olyan csúnya sztorikat, hogy... hát ehhez már művészet kell, hogy valaki olyan magasról ennyire mélyre küzdje le magát, és olyan megalázó helyzetbe keveredjen, hogy a turnét miatta kell félbeszakítani, ÉS a zajkar többi tagja ne legyen hajlandó közös buszon utazni vele, hanem a technikai stáb buszán szállítsák haza :{{{{{ A művész úr az egyik klubban már fellépés előtt is tequilával alapozott, de a koncert közben is tett kitérőket a bárpult felé. (Nem értem, miért szolgálták ki, ha egyszer egyértelmű volt, hogy már az elégnél is többet ivott.) Aztán a fellépés kellős közepén, az énekhangja helyett (pedig milyen jó énekhangja volt régen!) valami egészen más tört elő belőle. A bárpultot is gazdagon kidekorálta, majd a klubhelyiség mögötti parkolót is. Fel nem foghatom, hogy miért hagyták ENNYIRE bebaszni, de ez akkor is megalázó.

Egy neve elhallgatását kérő bennfentes meg ilyet írt, hogy egy időben Lane-nek annyira rosszul ment, hogy konyhai kisegítői munkát kellett vállalnia egy zenés szórakozóhelyen, ahol korábban művészként lépett fel. Nem tudom, hogy ez tényleg igaz-e, de lévén hogy az illető pontosan leírta a környéket, ahol mindez történt, gyanítom, hogy sajnos nem humbug. (Azért is, mert Lane gyászjelentésében az szerepelt: a zene mellé a főzésben is kiélte kreativitását :{{{{{{{{{)

Ahhoz, hogy az ember ENNYIRE szétcsapja magát, és ENNYIRE méltatlan helyzetekbe keveredjen, szerintem már nem elég ez a sztereotip "rászokok az ivásra, mert először a sikert nem bírom elviselni, utána meg azt nem, hogy a csillagom leáldozóban van" hülyeség.

Ez már tényleg a multiimpulzív zavarok kategóriája (és tudjuk: minden borderline multiimpulzív, de nem minden multiimpulzív borderline); kiváltképp azért, mert Lane-nek rendőrségi ügyei is voltak ittas vezetés miatt. Csomószor megbírságolták, kétszer meg felfüggesztettet is kapott. Az utolsó próbaidőre felfüggesztés lejártát meg már nem érte meg :{{{{{{{ Egy szállodai szobában itta magát halálra. (Néhány héttel azelőtt tett egy kísérletet arra, hogy visszakönyörögje magát az egyik exfeleségéhez a három vagy négy közül. A nő, szerintem teljesen érthető módon, nemet mondott.)

Komolyan mondom, hogy ezt a történetet fogom elmesélni BÁRKINEK, aki BÁRKIT is dilettáns módon borderline-nak minősít. Nektek is azt ajánlom: ha bárkitől borderlájnozást vagy - visítok - "bordi"-zást hallotok, akkor meséljétek el ezt a szomorú rocksztár-történetet, és kérdezzétek meg: az illető akciói megközelítik-e ezt a súlyosságot? De még ha meg is közelítik, akkor sem helyes dilettánsként diagnosztizálni bárkit is. Ez az elmeorvosok dolga.