Blebebe - a szállóige

A borzalmasan találó, fájdalmasan igaz és tabukat nem ismerő brit képregénysorozat, az A Taste Of The Awful egyik telitalálat képsora.



Ez a képsor telitalálat szinten mutat rá egy baromi nagy igazságtalanságra - amellé, hogy remekül illusztrálja: miért nem akartam soha életemben gyereket.

A felső képeken az ittas faszin látszik ugyan, hogy be van állva, de - nem viselkedik botrányosan. Egyértelmű, hogy betaszajtott, de nem énekel Isengard számokat fennhangon és nem is kötekedik a többi vendéggel. Csak röhögcsél, meg azt mondja, hogy blebebe. Erre beszélnek a józan haverjával, hogy menjenek már.

Az alsó képeken a plappadék teleüvölgi az egész helyiséget, mégsem beszélnek a szüleivel, hogy menjenek már. A másik vendég ugyanazzal érvel, mint az étterem embere az előző képsorokon - de az üvölgő plappadék miatt nem is hallani.

Nagyon sokan, akik látták ezt a képet, nem értették. Nem jött le nekik, hogy ha egy felnőtt embert felelősségre lehet vonni azért, mert a viselkedése zavaró lehet mások számára, akkor két felnőtt embert miért nem lehet felelősségre vonni azért, mert nem érdekli őket, hogy egy adott korú gyereket hová lehet elvinni?
Lehet, hogy a szomszéd asztalnál épp egy csoport felnőtt ül, akik valami baromi fontos üzleti tárgyalás miatt ebédelnek protokollárisan. Lehet, hogy a szomszéd asztalnál egy jegyespár ül, akik szeretnék egy romantikus vacsora keretében megünnepelni az eljegyzésüket. Lehet, hogy a másik asztalnál egy gyászoló gyülekezet ül, akik a temetés után itt tartják a halotti tort.
Az ilyen eshetőségek ugye nem számítanak.
Egy részeg enba viszont már annyit sem mondhat, hogy blebebe, mert kiküldik.

Ezért vált nálunk szállóigévé, hogy "blebebe". Akkor is mondogatom, ha nem ittam.
A súlyos igazságtalanságot kifejező mivolta miatt már mások is elkezdték használni.