Na tessék, már december is van

Ez jó. A kedvenc hónapom az évben. Ennek örömére lehet, hogy még puncstortát is csinálok, mert az jó. Csak azt nem tudom: nem-e volna - még az én fogalmaim szerint is - túl extrémista, ha dekorációnak piros tiszafa-magköpenyeket alkalmaznék? Ez az egyetlen része kedvenc fámnak, amely nem mérgező - mármint enbazra és páratlan ujjú patásokra SEM mérgező. Egybehangzó állítások szerint páros ujjú patások vígan legelik a fa egyéb részeit is anélkül, hogy elhaláloznának tőle.
Mindenesetre egy tiszafa-bogyókkal díszített puncstorta a legjobb, amit el tudnék képzelni.

Egyébként roppantul hiányolom a jó blogokat. Nem tudom: vajon nekem nem sikerül rátalálnom frankó stílusban íródó, tartalmas blogokra, vagy tényleg eltűntek?
Véleményem szerint az a jó blog, amelyen a létező legbanálisabb dolgokról is szórakoztatóan, érdekfeszítően tud írni a szerző.
Nem kell mindig valami magvas témát fejtegetni (mint jelenleg én fejtegetem a tiszafa magköpenyét elméletben, csak hogy képzavar is legyen), egy szellemes ember a nadrágtartója csíptetőjéről is képes érdekesen írni. Nekem viszont nincs húzentrógerem, tehát nem is alkalmazhatom annak tesztelésére: elég szellemes vagyok-e ahhoz, hogy a csíptetőjéről szórakoztató blogposzt alkossak.

Mindenkit bátorítok, hogy blogjon. Kreatívan. Én legalábbis olvasnám. Kezdhetitek a teszthúzentrógerrel. (Félek, hogy ez lesz a vesszőparipám. A húzentróger. Mert ez annyira rossz, hogy az már jó.)

Az imént kérdeztem a kisbabát, mit írna önmagáról, ha az én blogomat írná. Nézett aranyosan, és egy babanyelvű "Plapp"-pal válaszolt (a plappogás kultusza ugyanis immáron nemzetközi; de a kisbaba amúgy is gyakran fejezi ki magát babanyelven.) Röhögtem, és kérdeztem: ezt így akkor megírhatom? A kisbaba tovább nézett aranyosan, gondolkodott egy kicsit, aztán derűsen válaszolta: oké. Röhögtem, és kilátásba helyeztem, hogy ezt a párbeszédet akkor így lefordítom.
Tehát plapp.
A kisbaba egy ilyen. Nehéz volna kitalálni, ha nem volna.